
Polyák Lilla 1976. március 16-án, Győrben született. Névnapját február 16-án ünnepli. 17 éves korában költözött Budapestre. Elvégezte prózai szakon a színművészeti főiskolát, ahol férjét is, Homonnay Zsoltot megismerte. Gyakorlaton a Vígszínháznál volt, majd a bécsi Theater an der Wien-ben játszotta a Mozartból Waldstätten bárónőt. 2000-ben házasodtak össze Zsolttal, amiután egyből is ment ki Bécsbe. Szerződtetett egy nyugat-európai turnéra, ammi egy ABBA-s műsor volt, majd Rockin' musicallel is turnézott. Külföldi munkája végén a Moby Dickben játszott. Miután hazajött a Madách Színházban megkapta Anna Karenina (ami az élete szerepe) és Elisabeth főszerepét is. Templomi esküvőjüket 2009-ben tartották. A két esküvő között megszületett két fia Zsombor és Bulcsú. Két közös lemezük megjelent Zsolttal Ketten és Két szív címmel.
Lillus. ~ Extrák. ~ Ikonok. ~ Főoldal.

|

Csoportterápia mjuzikelkámedi.
Lilla ebben a darabban Natasa szerepét játsza, a Madách Színházban. Az előadás következő időpontja(i): június 9., 19:00
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Én , József Attila kamaramusical.
Kozmutza Flórát formálja meg itt Lilla, amit a Madách Színházban játszanak. Az előadás következő időpontja(i): június 3., 19:00
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Rebecca musical.
Lilla a gonosz házvezetőnő, azaz Mrs. Danvers ebben a darabban. Ezt a Budapesti Operettszínházban játszák. Az előadás következő időponja(i):
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Spamalot musical.
Lilla itt a Tó Úrnőjét személyesíti meg a Madách Színház színpadán. Az előadás következő időpontja(i): június 28., 19:00 és június 29., 19:00
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Jézus Krisztus Szupersztár musical.
Mária Magdolna megtestesítője Lilla. A Madách Színházban játszák. Az előadás következő időpontja(i):nincs.
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
József és a színes szélesvásznú álomkabát musical.
A Narrátor szerepében láthatjuk Lillát, a Madách Színház színpadán. Az előadás következő időpontja(i): nincs.
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Musicalmesék színházi varázslat.
Lilla tündért láthatják a gyerekek, s felnőttek a Budapesti Operettszínházban. Az előadás következő időpontjai: nincs.
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Mary Poppins musical.
Ezt a darabot még nem mutatta be a Madách Színház. Lilla a főszereplő lesz Mary Poppins. A bemutató időpontjai: szeptember 21., 22. és 23.
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ |

Tilos a trágár, ocsmány szöveg. Cserét itt kérhetsz, de ha nem fogadom el, kérlek ne haragudj!:) a legfontosabb dolog: ne szóld le Lillát, ne szidd Őt, és semmi bántalmazást felé!
|
A p-lilla.gportal.hu 2011. 08. 23-án jött létre azzal a céllal, hogy megismerjétek ti is ezt a fantasztikus teremtményt, tehát Polyák Lillát. Az oldal már fejlett, sok designon túl van, és modulokban sincs hiány. Szerencsére látogatók is jönnek. Az oldalon minden saját keresésű és készítésű. Úgyhogy kérlek, ne vigyél el semmit sem. Ha grafikai dolgot akarsz vinni, nyugodtan vidd el, csak írd le hogy innen van.
Képekért köszönet: Madách Színház, Budapesti Operettszínház, Digitális Fotó Portál, Hrotko Bálint
|
|
|
|
Újra itt!2012.05.20. 10:26, tincsaa
Kiránduláson, szervezkedésen túl. :)
üdv újra mindenkinek!
sajnálom, de egyáltalán nem volt időm az oldalra, kirándulni voltunk múlt héten és azt szerveztük kb egy hónapig... most meghallgatáson voltam a héten, meg designt se tudtam feltölteni :/ aami még mindig bugol, de legalább felrakta az eredetit! :) Mostmár próbálok gőzerővel jönni, mert a suliban már nagyon javítanom nem kell, úgyhogy tanulni se kell már úgy igazán. :)
puszii nektek!
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
| | |
|
|
|